Facebook
  • Facebook
Email

Versenyzési feltételek

általános szabályok

A nevezési lap kitöltésével és aláírásával, illetve az online regisztrációval minden induló elfogadja a versenykiírásban foglaltakat. Ezzel a versenyzők elismerik, hogy saját felelősségre indulnak a versenyen, és egészségi állapotuk megfelel a versenyen való részvétel feltételének.

Regisztráció visszaigazolása, a nevezési díj teljesítését követően az e-számla kiállításával és elektronikus megküldésével történik.

Az adott nevezési időszak bankszámlára beérkezett nevezési díjait tekintjük teljesítettnek. A határidő lejártát követően érkezett fizetések a következő nevezési időszakba számítanak, ezért a Szervezők a különbözetre számlát állatanak ki, mely teljesítése a versenyen való részvétel feltétele legkésőbb április 15-ig.

18 év alatti kiskorú csak abban az esetben vehet részt a versenyen, ha törvényes képviselője helyette és nevében írásban előzetesen kijelentette, hogy a verseny kiírását mindenben megismerte, az abban foglalt szabályokat tudomásul vette és magára kötelezőnek ismeri el. A hozzájáruló nyilatkozatot a kiskorú a verseny megkezdését megelőzően köteles a szervezőnek átadni. E hozzájárulás meglétét a kiskorú a szervező felhívására igazolni köteles.

 

Lemondás: Lemondásra nincs lehetőség. Nevezést következő évi eseményre áttenni nem áll módunkban. Nevezés átadás legkésőbb 2020. április 15-ig lehetséges. Átnevezés másik távra: a verseny napján, a helyszíni nevezés idején.
 

A verseny helyszínein elhagyott értékekért, személyes tárgyakért nem vállalunk felelősséget.
 

A szervezők fenntartják a jogot, hogy a versenyről és versenyzőkről fotót és filmet készítsenek, melyek a továbbiakban a szervezők tulajdonát képezik.

 

A versenypálya biztosítása: A pályát a szervezők szalagozással kijelölik. A pálya betonos és erdei utakon, dűlőutakon és mezőn halad. Az esetleges problémákat kérjük a kölcsönös megértés és udvariasság jegyében kezelni.
 

A versenypályán való eltévedés: bár a pályát teljes hosszában kijelöljük szalagozással, előfordulhatnak eltévedők. E tévedést okozhatja a versenyző figyelmetlensége, esetleg valaki lebontja, áthelyezi a szervezők szalagozását stb. Ezért kérjük a versenyközpontban kihelyezett pályarajzot tekintsétek át és próbáljátok megjegyezni, vagy a letölthető track alapján tájékozódni. A pályán való eltévedésért a rendezők nem tudnak felelősséget vállalni, helyezést nem áll módukban módosítani!

 

Közlekedés a rajt-cél kapunál: A rajt-cél kapunál működő chipes rendszeren áthaladni gyalogosan (a versenyt kivéve befutónál) is TILOS! A rajt-cél kapu mellett felállított chiprendszer érzékelőjét eltakarni vagy elé állni TILOS, mert megzavarhatja a rendszer működését, ami miatt a versenyen mért időadatok elveszhetnek, vagy a rendszer elromolhat.

 

A rendezők fenntartják a jogot, hogy módosítsák az útvonalat, frissítőpontok helyét, erről legkésőbb a verseny napján értesítik a versenyzőket.

This site was designed with the
.com
website builder. Create your website today.
Start Now